2007. december 31., hétfő

Shanghai World Expo Performing Arts Center

Tegnap mutatták be a terveit a Shanghai World Expo 2010 új repülő csészealjat idéző élőadásközpontjának, amit 27 benyújtott nemzetközi pályázat közül választották ki.

Az egyedülálló, kör alakú szerkezet a város új kultúrális és szórakozási központjaként fog működni a 2009- es évtől, 80 000 négyzetméteres teljes alapterületen, amely 10 000 négyzetméterrel nagyobb lesz a Shanghai Grand Theaternél.

A központ külső falaira hatalmas képernyőket fognak elhelyezni, amelyeken keresztül a kint lévő látogatók figyelhetik a benti előadásokat.
Otthon ad a színháznak, hangversenyeknek, zenei előadásoknak, klubboknak, különféle játékszobáknak, az éttermeknek és a bároknak. Az utóbbiak a nap 24 órájában állnak majd a kikapcsolódni vágyók rendelkezésére.

A központot a Shanghai Xian Dai Architectural Design Group tervezte és a szerkezete 148.6 millió amerikai dollárba fog kerülni.

Wang Xiao'an, fő építész szerint: A központot azért tervezték, hogy kultúrákat olvasszon össze a csúcstechnológiával, a jelenlegi jövővel, Kínával és a világgal.

(news.xinhuanet.com)

2007. december 28., péntek

Crystal Island - Moscow

Moszkva épül és épül. Ha elkészül az új város-sziluettet döntően átformáló, szemgyönyörködtető konstrukció, a világ legnagyobb épületét fogja a magáénak tudni az orosz főváros. A csiga vonalban az ég felé futó városrésznyi építmény 4 milliárd dollár becsült építési költség körül mozog és a következő 5 éven belül szeretnék is felépíteni.

Lord Foster vulkánra hasonlító projektje nem az első nagyméretű elképzelés Oroszország számára és a hasonló ötleten alapuló, már klasszikusként számon tartott tokiói X-Seeddel szemben ez az óriás nagyobb esélyt is kap arra, hogy ne csak terveken és maketteken csodálhassuk.

A belső tereket 900 lakásra, 3000 szállodai szobára, mozikra, színházra, sportközpontra, és föld alatti parkolókra osztják fel. A hatalmas energiaszükségletét a tervek szerint képes lesz önmagának biztosítani a napkollektoros külső burkolat, szélturbinák, természetes szellőztetést segítő átriumok építésével. A külső falakon dinamikus mellékpanelek beépítésével szabályozzák a napsugarak behatolását a belső terekhez, így télen melegebb lesz, nyáron a szellőztetést segítik majd.
A kilátás Moszkvára pedig ...


(inhabitat.com)
(fosterandpartners.com
)

Milan Street Map Fly Swatter

Nem kedvelem a rovarokat, még bántani sem szoktam őket, de ennél a légycsapónál már nem is ez számít. Milánó várostérképével kergetve az idegesítő legyek is röhögve szállnak tovább a nap felé. Én pedig utánuk. Szeretnék egy ilyet.

(vagabondish.com)

2007. december 25., kedd

Jurassic Park - Dubai

Aki ismer és tudja, mennyiszer néztem meg a Jurassic Park összes részét az évek alatt és mennyire régóta gondolkozok Dubaiban, az pontosan tudja, hogy mi játszódik most le bennem.
Leírhatatlan.



(timesonline.co.uk)

2007. december 22., szombat

2007. december 19., szerda

Tokyo Table - Beverly Hills

Kívül

Belül


Igazán példát vehetnének a hazai bevásárlóközpontok vendéglátó részlegei és eljuthatnának legalább a selyempárnákig végre. Természetesen azokra gondolok, amik nem is feslenek.

2007. december 12., szerda

Gare de Wuhan

Ismét egy gyöngyszem a vasútállomások közül. A belső elosztásban nincs semmi különös, két elkülönített tér, ahol a légkondicionált váróterem, jegypénztár található és a naptól,esőtől védett peronok, valamint a vasúti hidakon átvezetett vágányok és a közút keresztezése.
Ami igazán kiemelkedő, az a szárnyként elterülő, 116 méteres tetőszerkezet: Egy központi és másodlagos, kisebb ívek sorozata, melyet rácsos tartószerkezettel alakítanak ki.
Wuhan városának új, madarakat idéző állomásprojektje 140 000 négyzetméterre, 200 millió Euróért.


(map3.net)

2007. december 9., vasárnap

Apocalyptic Metropolis

A Manhattanhez hasonló világvárosok megsemmisített részei közül sikerült ötven hatalmas épületet egy svéd lakás szobáiban modellezni, nem kevés ragasztó, fa és műanyag felhasználásával. A munkát a Popcore svéd vállalat finanszírozta, egy Strata videó elkészítéséhez. A kreatív munkát a svéd Nordiska Scenografiskolan egyetem hallgatói és a Warhammer 40K játékosai segítségével Mats Sahlström végezte.
Modellezésből 10/10, és már ezért diploma járna.

(Work In Progress)
(BLDGblog)

2007. november 23., péntek

Royksopp - What Else Is There



Diploma project.
Fade out.

2007. november 7., szerda

Z machine

Amikor kislány voltam, sokat álmodoztam arról, hogy egy nagyon nagy ember feleségeként élem a napjaimat. Pár évvel később kiválasztottam erre a szerepre Teslát és láttam magam előtt a villámokat, amiket csak nekem készít. Ez az a kor volt, amikor a velem egyidős lányok szerelmesek voltak a posztereken pózoló fiúcsapatok leghelyesebb tagjaiba, majd később teherbe is estek a képektől elmondásuk szerint.
Amikor a villamosmérnöki pályáról végleg lemondtam az egyetemen, akkor már tudtam, hogy nem lesznek saját villámjaim. Szerintem újragondolom az egészet, már csak az a kérdés, hány évet menjek vissza.

The Armani/Ginza Tower - Tokyo

armaniginzatower.com

Hivatalosan tegnap, (japánban) 2007. november 6-án nyitott ki először Armani új divattornya Ginzában. Amit eddig 20 év alatt 32 helyről kellett összevadászni Tokióban az most mind megtalálható egy épületen belül, így a Giorgio Armani Boutique, Emporio Armani bolt, Armani/Casa, Armani étterem és bár, valamint a világon először az Armani gyógyfürdő és az egyedülálló fekete és arany inspirálta The Armani/Ginza Tower kollekciók (egyedi és limitált ruhadarabok, és Emporio Armani ruhadarabjai és kiegészítői is).

Az 56 méter magas,12 szintes, félelmetesen kifinomult és elegáns épület Doriana and Massimiliano Fuksas olasz építésziroda tervei szerint készült, nem először. Felhívnám a figyelmet a weboldalra, de különösképpen az alatta futó zenére. Reggel és alkonyat környékén.


2007. november 6., kedd

Columbus Circle - New York

This urban design study was commissioned by the Municipal Arts Society to develop a proposal to reinvent Columbus Circle as a great crossroads.

The design proposes removing the top layer of the circle, creating a gateway to the subway lines below. Like opening a pocket watch, the subterranean workings of New York are revealed, defined by lines of the subway navigating the underside of the city. A tourist information/ticketing center and cafe are integrated into the subway level and serve as a destination for visitors and residents. The outermost periphery, imagined as an extension of Central Park, is redefined by a circle of trees, roadways and landscaping.

2007. november 5., hétfő

LED-Teahouse of Kengo Kuma - Frankfurt

Kengo Kuma világhírű japán építész álmodta meg azt a fehér anyagból készült teaházat, amit egy gyerekugráló mintájára ventillátorok segítségével fújhatunk fel és ha felvette a teljes alakját, a fákhoz és a földhöz rögzíthetünk. Nem borul fel, viszont könnyen szétbontható és elszállítható hangulatos kis zug a laza pillanatokhoz. Hozzávetőlegesen húsz négyzetméternyi terület áll rendelkezésre a teázáshoz az előkészítő helységgel együtt, ahol elektromos tűzhelyen tudjuk melegíteni a vizet.

Amennyiben be tudunk szerezni egyet, teázhatunk a természetben, vagy éppen egy nagyvárosi háztetőn, az utóbbi esetben az elavult (nyilván ezért is) eltört antennákat nagyon ártatlan bűnbánó arccal kell az adás nélkül maradt lakóknak megmagyarázni. Technikailag bonyolultnak nem nevezném, ízlésesnek és hangulatosnak annál inkább. Jelenleg megtalálható a Museum für Angewandte Kunst parkjában, Frankfurtban.
Az építésszel pedig, ha szerencsénk van összefuthatunk Budapest belvárosában, mivel a kormányzati negyedünkre meghirdetett nemzetközi pályázat nyertes csapatának tagjaként látogatja hazánkat rendszeresen.

2007. október 30., kedd

Seuthopolis - Bulgaria

Az ősrégi, és csak 59 éve felfedezett Seuthopolis rekonstrukciós terveit 2005-ben mutatta be Zheko Tilev bulgáriai építész.
Az ő elképzelése szerint egy 420 méter átmérőjű kör-gátat kell a 2350 éves város köré létesíteni, így az újra a felszínre kerülhet. Tervei alapján a megközelítés hajókkal lesz lehetséges és épülne a turizmus számára függőkert, üveglift, rakpart,
hotel, étterem, kávézó, kiállító rész is a területen, éjszakánként pedig gyönyörű megvilágításban pompázna. Már csak a pénz hiányzik.




(pruned.blogspot.com)

2007. október 29., hétfő

Chanel - Tokyo

A legendás Coco Chanel Tokyoban található flancos üvegpalotája tíz szintjével jelenleg is a világ egyik legnagyobb divatháza.
Az épület 2004 december 4. -én nyitott meg, a tervezője az a Peter Marino amerikai építész (Peter Marino Architect), akinek a refenrenciái között találhatjuk az Osaka - New York- Paris - Hong Kong városokban lévő, díjazott Chanel házakat is, vagy egy 1969 -es Armani rezidenciát, de Dior és Luis Vuitton neve is kiemelt helyen szerepel.


A felhőkarcoló függönyfalával egybeintegrált, 10 emelet magas LED rendszerű média fal a 700 000 darab beágyazott diódával az első megoldásnak számított a toronyházak külső üzenő-dekorációs-teljes falú megvilágítására.
Lenyűgözően ízléses és nagyon finoman nagyon Chanel.


(petermarinoarchitect.com)
(chanel-ginza.com)
(interactivearchitecture.org)

2007. október 24., szerda

Man-Made Tornado - Mercedes-Benz Museum - Stuttgart

Az elemek közül eddig talán a levegőt használtuk legkevesebbet "dekorációs" célokra.

A német Mercedes-Benz Múzeum 42 méter magas átriumában viszont megszületett az a 34,41 méter magasságú belső tornádó, ami a méreteivel a legnagyobb és bejegyzett ember alkotta forgószél a Földön, hála a speciális füstelszívó ventillátornak, mely 7 perc alatt kelti életre az építmény belsejében a természeti "csapást".


Megtalálható a Guinness rekordok könyvében, Stuttgartban és amerre épp járok rosszabb napjaimon.




(spiegel.de)

Frederick R. Weisman Art Museum - Minnesota

Minneapolis Architecture címmel készült el az a videó, amiben a Minnesottai Egyetem egyik professzora, John Comazzi foglalja össze röviden a városban található jellegzetes, ismert és modern épületeket.
Kiemelkedő közülük az ezüstben csillogó Weisman Művészeti Múzeum, mely az egyetemi campus területén 14 évvel ezelőtt épült fel Frank Gehry tervei szerint.

Az energikus geometriai halmok világhírű építésze idén elkészítette a bővítési terveket is a rozsdamentes acél borítású tégla épület hátsó részeire. Az új szárnyak teljes megnyitása két év múlva várható. Progresszív építészet minden reggel 50 ezer diákkal a Mississippi folyó mentén.










(weisman.umn.edu)
(minnesota.publicradio.org)
(coolhunting.com)

Rose Center for Earth and Space - New York City

Amerika 33. legkedveltebb épülete a 2000-es évben megnyílt Rose Center (Polshek Partnership Architects), ami igencsak eltér a sablon planetáriumoktól.

A 26,5 méter átmérőjű, lágy-, mélykék fénnyel kivilágított gömb gyakorlatilag "lebeg" a hat oldalú, üvegfalú kocka belsejében. A planetárium rész a felső szinten található a gömb belsejében és 430 ülőhellyel rendelkezik. Az alsó szinten pedig modellezik például az univerzum születését és pihenés képpen keresztül lehet sétálni egy Big Bang -et.

A többi gömb viszonyításként, méretarányosan szemlélteti a bolygókat, valamint a fontosabb objektumokat. Az üvegkocka belsejében találhatóak az asztrofizika múzeumához tartozó irodák, illetve a kutató munkák számára elkülönített helységek is.

Aki hazavágyó k-paxiekkel szeretne találkozni, az keresse fel éjjel a mágikusan világító kék kockát és vigyen magával sok gyümölcsöt nekik.


(wikipedia.org)
(amnh.org)
(arcspace.com)

Main Station - Stuttgart

Az Ingenhoven Architects tervezte Stuttgarti Főpályaudvar az egyik kedvencem a jövőbeli európai állomás-elképzelések közül. A Stuttgart 21 projekt keretén belül a meglévő 19. századi vasúti terminál helyett egy "földalatti" állomást terveztek, a födémszerkezetébe a természetes fény beengedéséhez nyílásokat alakítottak ki, amely a nappali bevilágítás mellett a természetes ventillációt is biztosítani tudja majd. A látványos, egyedi designon túl ezzel az épület energiafelhasználása jelentősen csökkenthető lesz. Összességében futurisztikus lakó- és környezetbarát megoldás.. Előre láthatóan 2013- ra fog elkészülni, én pedig most mosolygok egyet a párhuzamokon és folytatom a diplomatervemet tovább.


(stuttgart21.de)
(archidose.org)

2007. október 22., hétfő

2007. október 8., hétfő

Futurisztikus kísérleti építészet - Lebbeus Woods

Lebbeus Woods New York-i építész több, mint 30 éve a kísérleti építészet és a modern építésztörténet gyökeres alakja. Utópisztikus vázlataival radikálisan borítja fel az építészet alapjait és hirdeti a világ újrateremtését. Nincs valódi gravitáció, nincs statika, nem kellenek a régi minták, ne legyenek támpontok. A szabad akarat számít és az egyéni képzelőerőn keresztül utat nyitni az építészeknek önmagukhoz, ellentéteket és feszültséget keltve munkájukkal, hogy igazán újat alkothassanak. A legjobbak képesek erre és a szellemükön keresztül találnak vissza a fizikához.

Architecture and war are not incompatible. Architecture is war. War is architecture. I am at war with my time, with history, with all authority that resides in fixed and frightened forms. I am one of millions who do not fit in, who have no home, no family, no doctrine, no firm place to call my own, no known beginning or end, no "sacred and primordial site." I declare war on all icons and finalities, on all histories that would chain me with my own falseness, my own pitiful fears. I know only moments, and lifetimes that are as moments, and forms that appear with infinite strength, then "melt into air." I am an architect, a constructor of worlds, a sensualist who worships the flesh, the melody, a silhouette against the darkening sky. I cannot know your name. Nor you can know mine. Tomorrow, we begin together the construction of a city.

2007. szeptember 27., csütörtök

2007. szeptember 26., szerda

Temple of Forgiveness



A Megbocsátás Templomaként épült fel ebben az évben David Best és Tim Dawson tervei alapján ez a rétegelt-ragasztott falemezekből készült shinto templom.
A központi oltárt a négy nagy előcsarnok találkozásánál helyezték el, ahonnan egy nagy nyitott torony vezetett az ég felé és továbbította az ott elhangzó áldásokat, jókívánságokat, búcsúzó és megbocsátó üzeneteket.


Az oda érkező látogatók ráírhatták azokat a gondolatokat, ami a szívüket nyomta és fényképekkel, nevekkel, emlékekkel díszítették fel a natúr fa falakat. Az épület a Burning Man 2007 project legszebb és legérzékenyebb alkotásaként égett el sokszáz látogató szemei előtt a sivatagban.



(
burningman.com)
(laughingsquid.com)

2007. szeptember 25., kedd

Josie's Lalaland - Yibi Hu

If I've given courage to others, then my life has been full.

Yibi Hu is a visual artist, animator and filmmaker. He works on his own concepts and has created an exceptional portfolio of short films including, A Friend I Know, KEG, A Day at Dunjanez, Josie's Lalaland and Palingensia. Among these films many have won prestigious awards. His film KEG won a 2005 Adobe Design Achievement Award and Palingensia has won this year's top prize at the iStock Future Now! Contest.In 2006 Yibi was invited to compete in Reelideastudio at the Cannes Film festival where he won Best in Show. His other works have been shown in numerous film festivals, such as Onedotzero, Bitfilm festival, Bristol International Short Film Festival, Sundance Festival and many others around the world.

www.itsartmag.com - interview


City of Arts and Science - Valencia

A spanyolok egyik nagy büszkesége a Valenciában található Művészetek és Tudományok Városa. A története 1995 -től indult egy 350 ezer négyzetméteres területre kiírt pályázattal, amit Santiago Calatrava tervei nyertek meg, öt lenyűgöző és futurisztikus épületegyüttessel.

A L'Hemisfèric - Mozi, Planetárium, Lézerszínház 1998-ra készült el, majd az El Museu de les Ciències Príncipe Felipe - Tudományok Múzeuma és a L'Umbracle - sétány, kert és lugas rész rá két évre.
A L'Oceanogràfic - Európa legnagyobb Oceonográfiai Parkja 2003 -ban nyílt meg és a El Palau de les Arts Reina Sofía - Operaházat csak két éve adták át.

Az átgondolt, statikailag elegáns beton épületek a spanyol szokások szerinti kerámiamozaik burkolatot és díszítést kapták.

Az utoljára elkészült,
70 méter magas Opera 4000 néző befogadására képes. Szárnyai két ponton vannak alátámasztva és az összterülete 37000 négyzetméter.

A főként zenei előadások számára tervezett építmény belső méretei sem elhanyagolhatóak, az 530 négyzetméteres színpaddal rendelkező nagyterem mellett még három - a legkorszerűbb technikával felszerelt - terem ad helyet a balett, az opera vagy a kamaraszínházi műveket kedvelőknek. A kezdetekkor 80 millió Euróra becsülték a teljes építési költségeket, ez 15 év építési idő alatt több, mint a háromszorosára növekedett, 250 millió Eurónál álltak meg végül.

A mesterséges tóban lévő L'Hemisferic hatalmas panoráma moziban főként természetfilmek vetítésén vehetünk részt, összesen 14000 négyzetméteres területen.

Európa legnagyobb óceánházát Felix Candela Outeriño tervei szerint fejezték be.
A L'Oceanogràfic épületében és parkjában összesen 42 millió liter sós vízben mutatják be a vizi élővilágot.

Itt található a földrész legnagyobb delfináriuma és többek között a mediterrán tengerek és az Atlanti-óceán élővilágának a kiállítása is.


Az Art City parkolója a 2000-ben elkészült, 300 méter hosszú, 60 méter magas, 17000 négyzetméter alapterületű L'Umbracle open air sétány és botanikus kert alatt található.









Valamint a sétánnyal szemben 241 méter hosszban terül el az azzal egy időben felépített, acél és beton tartószerkezetek között végig üvegezett, 41000 négyzetméter alapterületű és 40 méter magasságú Tudományok Múzeuma, mely egyszerre emlékeztet egy gótikus katedrálisra és egy hatalmas őslény csontvázára.


(veerle.duoh.com)
(wikipedia.org)
(spanish-living.com)
(hickerphoto.com)
(arcspace.com)