Workaholic

Constant, Ode à l’Odéon, 1969.

Minket ugyan lassabban győz meg a Bentley, hogy az MX igenis kell nekünk,  inkább az Excelt kotortuk elő és aztán rajzoltunk időben ugyan annyit, de amióta az csalódást okozott komplex síkon, majd a mozgó terhekre írt, 8000 karakteres cellafüggvényeken kialakult hisztériája után kisebb rémületet is, valahogy mégis egyre több hasonlóságot fedezünk fel az MX és a szépen legömbölyített logikusság között. 

Mindemellett majd akkora katarzis élményt is ad az esetleges hibák megtalálása sok sok ezer karakteres txt file-ban, mint a másodlagos konszolidáció elérése a kövér agyagnál. Csodálatos. 
Mintha máris nem lennénk annyira lelkesen hűségesek sem.

Napirenden  továbbra is az alagúttervezés, emellett a szivárgási hidraulika egy nagyon súlyos betegség és a legújabb szerzeményünk egy klassz arab nyelvtanár, aki kizárólag olyan nyelveken beszél, amin mi nem.*

Három hétig azért kitartottunk nappal is sminkben szoknyában, hibátlan körömlakkal, csak unalmas volt. Ideje besűríteni újra a napokat.

* és úgy látszik, ez egyáltalán nem jelent problémát.